A gyász – Piros Vera verseiben a szülő elvesztése

2021 szeptemberében Piros Vera költő így nyilatkozott apja haláláról: „Szeptemberben lesz egy éve, hogy elveszítettem. Nem sokkal, hogy meghalt, jöttek, ömlöttek belőlem a versek, jelentek is meg már […]. Minden hónapban születtek újabb versek, így olyan, mint egy folyamatlekövetés – egy gyászfeldolgozás rögzítése. Apám halála nagyon megviselt, szerintem lehetetlen teher, de íráskor egyszerre tudtam kívülről, hideg fejjel is ránézni saját gyászomra. Megfigyelő lettem saját magamat illetően is. Nekem ez segített. Nagyon bizarr az egész, ugyanakkor egy ilyesfajta veszteség után rendkívüli élességet kap az ember pár hónapig a felfokozott állapottól. Persze a gyász olyan, mint a cukorbetegség – nem múlik el, ám megtanul együtt élni vele az ember. Időnként ugyan rosszabb, de akkor legalább már tudja, ez csak időszakos.S habár a gyász egy nagyon magányos műfaj – akármennyien is támogatnak, egyedül kell végigcsinálnod –, mégis talán érdemes beszélni róla, őszintén, nyersen, mert nagy szükségünk van rá. Még akkor is, ha mindenkinél nagyon egyedi a megélése, és csak az tudja érteni, aki már átélte. Hogy úgy mondjam, bekerülsz egy körbe, egy klubba.”

*-*-*

„Még nem hiányzik, érdekes,

csak tudom. Mindenkinek meghal az apja, banális esemény.

Mirtillnek nem, neki még nem halt meg az apja. De

Adrinak, a szomszédban

Izabellának, a titkárnőnek, Zolinak, Zsuzsának,

a takarítónőnek, szemben a hentesnek

is bizonyára meghalt az apja, más a tekintete mióta tudja.

A házkezelő,

harminckét éve, és nem múlik, mondja. Flávio a hajamat

vágja,

lehet, hogy koncentrál, pedig neki is meghalt az apja.”

*-*-*

2023-ban jelent meg Piros Vera „gyászfolyamat követő” kötete, A fáraó megérkezik Lisszabonba címmel. A kötetről beszélve egyik interjújában megjegyezte: „Nálam másfél év után jött el, hogy már nem olyan intenzitással és gyakorisággal szenvedtem. Igaz, amikor idén januárban eladtam apám lakását, szinte ugyanolyan állapotba zuhantam vissza pár napra, mint amikor meghalt. Nehéz volt végleg kijönni abból a lakásból. Legutóbb akkor tört fel megint a gyász, amikor megjelent ez a könyv. A halál utáni első hónap egyébként még nem a gyász, az a trauma. Már csak azért is, mert a szerettünk halála mindig váratlanul ér, még ha tudod, hogy meg is foghalni. Én ekkor az utolsó pár napot éltem újra és újra, azok a képek jöttek mindig vissza. Ott akartam lenni nála, a szobája volt a jelenem, és abból a szobából nem tudtam kilépni, oda vágyakoztam vissza. A jelenben tartottam az apám.”
A jelenben tartás megvalósulhat a beleragadás miatt, az utolsó pillanat képeinek megszilárdulásával, az idő megállásával, kizökkenésével.Azt gondolom, hogy valahol a gyászmunka eredménye az, hogy a meghalt valahogy másként, talán „átlényegülten”, de a mégis jelenem legyen – ha pl. az a hitem, hogy van élet a halál után, hogy a halál az élet egy szakaszának lezárása, s egy új szakasz kezdete.És fontos szem előtt tartani azt is, hogy mivel a gyász folyamata a traumával kezdődik, így a poszttraumás stresszhez hasonló vissza-visszatérő „hullámvölgyek”  jelenhetnek meg az ember életében.A „gyász magányos műfajában” igen lényeges a pszichés, mentálhigiénés megsegítés. A gyászfolyamat követésében – egyebek mellett – a biblioterápia, a „klubba került” emberek összehozása lehet hasznos és praktikus.  

Felhasznált interjúk, írások:

Marik Noémi: „Anyám épp szül engem” – Piros Verával válságról és váltásról. ITT olvashatod el.
Marik Noémi: Hogyan kell gyászolni? – Piros Verával a túlélésről.  Elérhető: ITT
Piros Vera: A fáraó megérkezik Lisszabonba. Kalligram Kiadó, 2023.