A gyász, a különböző veszteségek feldolgozása, az abban való segítés most, november elején különös hangsúllyal jelenik meg a mentálhigiénés megsegítésben. A szülő, a házastárs elvesztéséről, annak feldolgozásáról talán úgy gondolkodunk, mint az élet egyik megugrandó feladatáról, ami sikerülni fog, hisz hány embernek sikerült már előttünk. Ez akár igaz állítás is lehet, de ne feledjük, hogy korábban a nagycsalád és a kisközösségek megtartó ereje segített. Most ki? Ki és hogyan? Mivel tudjuk kanalizálni a folyamatot? Kell-e egyáltalán? |
A következőkben Piros Vera költő gyász témájú verseire hívom fel a figyelmet.![]() |
2021 szeptemberében Piros Vera költő így nyilatkozott apja haláláról: „Szeptemberben lesz egy éve, hogy elveszítettem. Nem sokkal, hogy meghalt, jöttek, ömlöttek belőlem a versek, jelentek is meg már […]. Minden hónapban születtek újabb versek, így olyan, mint egy folyamatlekövetés – egy gyászfeldolgozás rögzítése. Apám halála nagyon megviselt, szerintem lehetetlen teher, de íráskor egyszerre tudtam kívülről, hideg fejjel is ránézni saját gyászomra. Megfigyelő lettem saját magamat illetően is. Nekem ez segített. Nagyon bizarr az egész, ugyanakkor egy ilyesfajta veszteség után rendkívüli élességet kap az ember pár hónapig a felfokozott állapottól. Persze a gyász olyan, mint a cukorbetegség – nem múlik el, ám megtanul együtt élni vele az ember. Időnként ugyan rosszabb, de akkor legalább már tudja, ez csak időszakos.S habár a gyász egy nagyon magányos műfaj – akármennyien is támogatnak, egyedül kell végigcsinálnod –, mégis talán érdemes beszélni róla, őszintén, nyersen, mert nagy szükségünk van rá. Még akkor is, ha mindenkinél nagyon egyedi a megélése, és csak az tudja érteni, aki már átélte. Hogy úgy mondjam, bekerülsz egy körbe, egy klubba.” *-*-* „Még nem hiányzik, érdekes, csak tudom. Mindenkinek meghal az apja, banális esemény. Mirtillnek nem, neki még nem halt meg az apja. De Adrinak, a szomszédban Izabellának, a titkárnőnek, Zolinak, Zsuzsának, a takarítónőnek, szemben a hentesnek is bizonyára meghalt az apja, más a tekintete mióta tudja. A házkezelő, harminckét éve, és nem múlik, mondja. Flávio a hajamat vágja, lehet, hogy koncentrál, pedig neki is meghalt az apja.”
Felhasznált interjúk, írások: Marik Noémi: „Anyám épp szül engem” – Piros Verával válságról és váltásról. ITT olvashatod el. |